Kert-Ötlet 3D
    0 Még nincs megrendelés

    Ezek meg hogy néznek ki?


    Létrehozva: 2020.10.11
    Utoljára frissítve: 2020.10.11

    Ezek meg hogy néznek ki?

    Korábbi cikkben már írtam arról, hogy a növények ilyenkor messze nem pihennek annyira, mint azt mi gyermekkorunk óta gondoljuk. Épp a minap nézegettem egy gyönyörű magnóliát, melyen a jövő évi virágrügyek hatalmasak és rengeteg van belőlük, tehát ha minden jól megy, akkor tavasszal gyönyörű virágpompára számítok ezen a növényen. Az ősz egyenlő a csúcsra járatott változással, ezért aki kezdő kerttulajdonos vagy egy-egy növény új gazdája, megrémülhet ha épp ’tönkremenni’ látja újdonsült kedvencét…

    Egynyári virágaink:

    A növények egy jó nagy csoportja nem vészeli át a telet, nem küzd a zord időjárással szemben. Ehelyett inkább egy év alatt megtermeli, előállítja a szaporító képleteit, eljuttatja a talajba. Ezzel az anyanövény be is végezte a feladatát, így elszárad, elhal. Ezeket a növényeket hívjuk egynyáriaknak. Vannak persze olyan növények, melyek csak hazánkban viselkednek egynyáriként, de mint eddig, most sem szeretnék túl komoly biológiai fejtegetésekbe bocsátkozni…

    Ezeket a növényeket álltában a virágukért kedveljük. Mostanra nagy részük már megfakulóban van, kezdi elveszteni nyári pompáját. Felkészülhetünk az eltakarításukra. Sajnos ezek valóban el fognak hagyni bennünket. Ha szeretnénk jövőre is viszontlátni őket, akkor most gyűjthetünk róluk magot vagy tavasszal vásárolhatunk új palántákat belőlük.

    Közkedvelt egynyári növényeink a teljesség igénye nélkül például a napvirág, a cseppecske, a muskátli, a begónia, a petúnia és a mézecske.

    Évelő virágaink:

    Az évelők (átugorva a kétnyári kategóriát) igen sok módon kategorizálhatóak. A mi szempontunkból most csak két típusra osztom ezeket: áttelelő lombú (télizöld) és földfelszín alatt áttelelő csoportokra. Vásárláskor érdemes megkérdezni a kertészetben, hogy a választottunk a többezer fajta évelő közül melyik csoportba tartozik, nehogy többet várjunk el a növénytől, mint amire az ’képes’! 

    Az évelők között találhatunk olyanokat, melyek bár nem annyira vidáman, de mégis zölden, és csak kicsit megfakultan vészelik át a telet. Ilyen például a talajtakaró kis-és nagymeténg vagy az árlevelű lángvirág. Az évelők következő fokozatában a növények megváltozott színnel, de mégis áttelelő lobbal élnek. Ezekre jó példa a múlt héten részletesebben tárgyalt csoport: a díszfüvek. Ezek a növények nem mennek most tönkre, épp csak elkezdtek fázni. A feladatunk velük legtöbb esetben, hogy összekötözzük és megvárjuk a tavaszt, amikor a megfáradt lombot eltávolíthatjuk, és várhatjuk az új leveleket vagy hajtásokat.

    Az utolsó lépcsőfokon azok az évelők foglalnak helyet, amelyek teljesen visszahúzódnak a föld alá, elhagyják a lombjukat és látszólag csendben, a föld alatt várják meg a felmelegedést. Jó példa lehet erre a mocsári hibiszkusz, a pompás varjúháj vagy a pünkösdi rózsa.

    Az évelők fenti tulajdonságait azért is fontos szem előtt tartani, mert aki most ősszel szeretne ilyen növényeket beszerezni, azzal könnyen előfordulhat, hogy a kínálatban nem túl vonzó példányokkal fog találkozni. Ilyenkor azonban nekünk pont az az évelő a jó, ami kicsit „fáradt”, kicsit már megérintette az ősz, akár szó szerint üres cseréppel is találkozhatunk (szerintem ez a legizgalmasabb, mert tavasszal vagy nyáron fog előbújni az új helyén a növény, igazi meglepetésként). Persze ki az, aki szívesen ad pénzt egy cserép földért…, de hát ez ilyen. Ebben a kategóriában sajnos ilyenkor az a növény ’gyanús’ ami erőtől duzzad és színpompás. Az valószínűleg üvegházi és a kertbe kiültetve megfagy…

    Lombos cserjék és fák:

    Azért választom ezt a kategorizálást, mert abból a szempontból, hogy most mi történik a természetben gyakorlatilag a cserjék (törpecserjék, félcserjék, cserjék, bokorfák, fák) egy kalap alá vehetők. Vannak, amelyek elkezdenek színesedni, majd elhullajtják a lombjaikat. Vannak, amelyek áttelelő lomblevelű örökzöldek (télizöldek). Valójában a mi éghajlatunk az előbbi csoportnak kedvez, tehát a többi már vendég, és ezért viselkedik eltérő módon a mi növényeinkhez képest.

    Aki lombhullató fát szeretne vásárolni, semmiképpen ne a lombozata alapján hozzon most döntést! Ezek akkor egészségesek, ha késő ősszel már színesek vagy már lombtalanok! Ebben az állapotukban a legjobb elültetni. Érdemes viszont megnézni a rügyeket, melyek már ott ülnek a levélhónaljak helyén. Jelenleg a rügy az, ami megmutatja nekünk, hogy a növény életképes-e.

    Aki az idegenhonosak izgalmas táborából választ, az most is zöld lombú példányok közül válogathat. Viszont legyen vele tisztában, hogy nagy részük kissé fagyérzékeny lehet, ezért késő ősszel már ne ültessünk mediterrán növényt. A lombozatuk kissé fakóbb, visszafogottan díszít, de semmiképpen sem lehet ropogós, száraz! A rügyek ezeknél is sokat elárulnak a növény állapotáról!

    Örökzöld növények:

    Gondoljunk itt minden olyan növényre, ami átalakulás nélkül díszíti kertjeinket. Ide sorolnám a tujákat, a fenyőféléket, a borókákat, a ciprusokat, a cédrusokat, tehát mindent, ami nem lomblevelű! Bár ezeket a növényeket úgy kezeljük, mintha a lombjukat nem veszítenék el, de pont az ellenkezője igaz rájuk, folyamatos lombcserével élnek! Ezt fontos megjegyezni ahhoz, hogy értsük, hogy mi is történik, és hogy mire számítsunk tőlük. A nyitó képen egy nagyon ijesztő látványt mutatok. Aki ezt a képet látja egy kertészetben, az visszariad a vásárlástól, pedig nem kéne! Itt a tuja őszi lombváltását láthatjuk!

    A tuják és egyéb örökzöldek is cserélik a lombjukat, és azt pont így teszik: a fénytől elzárt belső levelek elsárgulnak, lehullanak, amíg kívül tavasszal újabb szakasz friss, zöld hajtást (levelet) fejlesztenek. Tehát semmiképpen sem kell meglepődni, ha széthúzzuk a gyönyörűen zárt és egységes tuját, és középen vagy ilyen sárgás vagy akár barnás lombrészeket látunk! A lehullott régi lombot viszont minden fent felsorolt növénycsoportnál el kell távolítanunk, mert az a kártevők melegágya!

     

    Lombhullató fenyőfélék:

    Ez aztán az izgalmas kategória! Amit tudni kell róluk, hogy bár tűlevelűek, mégis elhullajtják a lombjukat. Tehát aki vörösfenyőt, mamutfenyőt vagy mocsárciprust keres, az lombhullás előtti állapotban, esetleg már lombtalanul fogja megtalálni ezeket a fákat a kertészetekben. Ez a növények természetes reakciója a csökkenő nappali felmelegedésre és a napsütéses órák számára, valamint a sok csapadékra és a hideg éjszakákra.

    Minden növénytípusnál sokat elmond a növény állapotáról a gyökere, tehát ha nem földlabdás növényt vásárolunk, akkor a cserépből kivéve megvizsgálhatjuk a gyökereit. Ha azok szépek, egészségesek, akkor jelenleg szinte mindegy milyen a lombozata, jövőre értékes eleme lesz a kertünknek!



    A cikkben említett szolgáltatás(ok):


    Szoliter tervezés

    Szoliter tervezés

    Ár (Br.):3 000 HUF

    Megrendelem
    Egynemű sövény tervezés

    Egynemű sövény tervezés

    Ár (Br.):5 000 HUF

    Megrendelem
    Vásárló kísérő szolgáltatás

    Vásárló kísérő szolgáltatás

    Ár (Br.):5 000 HUF

    Megrendelem





    Kérdése van? Itt kérdezhet!, gyorsan válaszolunk!
    Vagy hívja ügyfélszolgálatunkat: +36 (30) 6982269
    Nem vásárolt még nálunk? Olvassa el, mit mondtak azok akik már igen vásárlók könyve

    Vélemények

    Még nincs vélemény ehhez a cikkhez legyen ön az első aki véleményezi!


    Mit gondol erről a cikkről? Töltés jelző