Kert-Ötlet 3D
    0 Még nincs megrendelés

    Gondolatok a települési zöldfelületekről...


    Létrehozva: 2020.10.26
    Utoljára frissítve: 2020.10.26

    Gondolatok a települési zöldfelületekről...

    A mai napra nem jutott más téma-minthogy az utóbbi időben ezekkel dolgoztunk-, mint a közterek. Alinkával templomkertet készítünk, Helga játszóerek és bölcsiudvarok garmadával dolgozik, én pedig játszóparkot terveztem az utóbbi hetekben. Igaz, hogy nem minden kerttulajdonos számára lehet érdekfeszítő a téma, de aki igazán szereti a növényeket, és érdeklődik a különböző fajták. és felhasználási lehetőségeik iránt, annak mégis érdekes lehet, amit ezzel kapcsolatban meg szeretnék most osztani.

    A közterek tervezésével kapcsolatban rengeteg a szabály. Elsősorban az adott településen érvényben lévő szabályoknak kell megfelelniük. Ezeket a szabályokat a helyi építési szabályzat, illetve szabályozási terv tartalmazza. Vannak olyan települések, ahol kevésbé precízen hoznak szabályokat a saját zöldfelületükkel kapcsolatban. Az ilyen esetekben a mindenkor érvényben lévő országos jogszabályokat kell figyelembe venni. Tehát amikor elkezdünk foglalkozni egy települési zöldfelület tervezésével, akkor mindenekelőtt az OTÉK-ban ( 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről) és az adott településen érvényes helyi jogszabályokban foglaltakkal kell tisztában lennünk. A jogi előírások mellett pedig vannak olyan íratlan szabályok, amelyek szintén korlátok közé szorítanak bennünket ezen területek kapcsán. Első és legfontosabb jelen esetben is a kérdés, hogy kik és mire használják majd a településen a tervezésre kijelölt zöldfelületet. Egyáltalán hol lehetnek ilyen zöldfelületek? Nézzük! Amikor településen belüli zöldfelületekről beszélünk, elsőként talán mindenkinek a játszóterek jutnak eszébe. A játszótereknél számos szempont van, amit figyelembe kell vennünk, hiszen gyermekek fogják azt használni és vigyáznunk kell rájuk. Az első és legfontosabb szabály, hogy soha semmilyen körülmények között nem szabad, hogy halálosan mérgező növény kerüljön a játszóterekre. Nagyon lényeges továbbá az is, hogy jól áttekinthető legyen. Egy játszótér kellős közepébe jobb, ha nem tervezünk cserjecsoportokat vagy évelő ágyakat. Inkább csak fás, alulról áttekinthető legyen, hogy a gyerkőcök ne tudjanak elbújni, elveszni, illetve ne tudják őket esetleg idegenek zargatni, riogatni.

    A játszótereken túlmenően nagyon karakteres, a települési arculatot meghatározó zöldfelületi elemek az utcák, az utcai fasorok. Számomra akkor a legszebb egy zöldfelület vagy egy település, ha gyönyörű füves árkok és fasorok szegélyezik az utakat. Hiszen akárhogy is nézzük, a közlekedési útvonalak azok, amelyek funkció szempontjából az utcák fő karakterelemei. Ezeket kell keretezni nekünk megfelelően kiválasztott, hangulatos növényekkel. Ha ide szeretnék választani fafajtákat, akkor nagyon lényeges, hogy mennyi hely áll a rendelkezésünkre függőleges és vízszintes érteremben is. Nagyon sokan elfelejtik, hogy egy fának van magassági és szélességi térigénye is. A magassága akkor lesz érdekes, hogyha légvezeték alá tervezzük az új sorfákat, a szélességét pedig minden egyes telepítésnél figyelembe kell venni! A legnagyobb hibát akkor követhetjük el, ha nem sorfának alkalmas fát választunk. Sok szempont mellett (nemcsak a játszótereken, de a közterek egyéb fajtáinál is) az egyik legfontosabb, hogy ahol szabadon bárki elérheti az ágakat, azokon ne legyen mérgező a termés. Sőt, a legjobb, ha nem hoz termést a választott fajta. Itt érdemes szót ejteni az allergizáló fákról és cserjékről is, hiszen köztereknél, parkoknál ezeket is kerülni kell.

    A fentiek mellett még találkozhatunk olyan feladatokkal is a települési zöldfelület kapcsán, mint templomkertek, múzeumkertek, önkormányzati előparkok, parkolók vagy szoborparkok, műemlékek környezete. Ezeknél mind-mind fontos szempontok a korábban már felsoroltakon túl, hogy az adott funkcióhoz illeszkedjen a választott kompozíció. A tervezett növényültetéssel az önkormányzati épületeknél a múzeumkerteknél vagy a templomkerteknél az eleganciát, a meghittséget tudjuk erősíteni. Ezeknél a területeknél elkerülendő a romantikus, kusza virágágy, továbbá a nagyon divatossá vált díszfüvek használata. Ha mégis ezeket választjuk, akkor csak kisebb foltokban, épp csak egy kis hangulatkeltés érdekében szabad beilleszteni őket.

    utcafásítás
    szobor környezetének rendezése
    játszópark

     

    Az összes közterületnél nagyon fontos szempont a karbantarthatóság. Általában ezekre jut a legkevesebb pénz, figyelem és ember. Hogyha jól akarom megtervezni egy kis településen a köztereket, azt csak úgy érdemes, hogy szinte önfenntartó legyen. Ne kelljen hozzá havonta vagy hetente odamenni, nyírogatni, igazítani. A betelepítés utáni öntözéssel lehetőleg álljon is meg a gondozási igénye.

    Természetesen miután kiválasztottuk, megterveztük az adott terület kompozícióját, muszáj figyelembe venni a növényeknél az értékesítési méretet. Addig, amíg a kerteknél inkább a piac szabja meg, hogy melyik méretet választjuk, a közterületek esetében fontosabb a méret. Hiszen egy településen nem lesz, aki vigyázzon rá. Nagyon fontos a telepítési méret. A közterületekre mindig korosabb növényeket vásárolunk. Már betelepítéskor nagyobbak legyenek, így a megmaradási esélye, a taposása véletlen kivágás szempontjából nagyobbá válik. Kiemelném itt az oltványokat. Nagyon sokszor használunk útmenti fásításnál, parkolóknál gömb koronájú oltványokat. Ezeket több oltási magassággal termesztik, de közterületre, ahol el kell hogy férjünk alatta minden esetben minimum a 220cm-es oltási magasség!

    Mostanában nagyon sok településen fejlesztik a zöldfelületeket. Hogyha bárki nyitott szemmel jár, kicsit „ellenőrizheti”, hogy vajon az általam felsorolt szempontokat a tervező figyelembe vette-e? Tényleg könnyű-e gondozni? Tényleg nem található bennük mérgező, vagy allergizáló növény? Tényleg elférünk-e alatta az autókkal? Tényleg úgy működik-e, amire tervezték? Azt a funkciót látja-e el amire tervezték? Ez természetesen csak egy hobbiszintű ellenőrizgetés, de azért jó azzal tisztában lennie mindenkinek, hogy a települési zöldfelületek sem születnek átgondolás nélkül. Ezeket is nagyon-nagyon sok szempont alapján hozzuk létre, hozzák létre a tervezői és kivitelezői.

     

    … mindig beleesek abba a hibába, hogy csak a növényekről beszélek… ebből talán látszik a növények szeretete részemről, de azért zárójelben egy pici gondolat erejéig kitekintek még arra is, hogy a települési zöldfelületeken is vannak műtárgyak. Vannak padok, szegélyek, esetleg öntözőrendszer. Ezeket is nagyon fontos, hogy a lehető legjobb minőségben, a lehető legjobb szakemberekkel készíttessék el (a növények és ) a használók igényeinek megfelelően.

    Itt pedig még mondanék egy apró trükköt, ajánlást azon döntéshozók számára, akik nem engedhetik meg, hogy minden települési zöldfelületet, közteret mérnökökkel terveztessenek meg. Gondoljunk bele, hogy egy települési zöldfelületen számtalan ember jár-kel, tapos, amely eredményeképpen egyúttal kitaposott utak képződnek a területen. Én azt javaslom, hogy betelepítés után, de még a füvesítés előtt, mindig hagyjuk egy kicsit szabadon az adott területet. Várjuk meg, hogy az emberek merre járnak, merre szeretnek megállni, hol tapossák ki a füvet. És ha ez megvan, csak azután hozzuk létre az utakat, a burkolatokat ezen nyomvonalaknak megfelelően. Ezzel nagyon sok bosszúságtól óvhatjuk meg saját magunkat, hiszen nem lesznek kitaposott zöldfelületek, nem lesznek kihasználatlan burkolatok, nem költünk később feleslegesen újabb és újabb százezreket a rongálások helyreállítására.

     

     



    A cikkben említett szolgáltatás(ok):







    Kérdése van? Itt kérdezhet!, gyorsan válaszolunk!
    Vagy hívja ügyfélszolgálatunkat: +36 (30) 6982269
    Nem vásárolt még nálunk? Olvassa el, mit mondtak azok akik már igen vásárlók könyve

    Vélemények

    Még nincs vélemény ehhez a cikkhez legyen ön az első aki véleményezi!


    Mit gondol erről a cikkről? Töltés jelző